Néhány éve új pálmafajt fedeztek fel Egyiptomban, a Núbiai-sivatag egy parányi, lakatlan oázisában, a végtelen kősivatag rejtett kis zugában, 220 km-re onnan, ahol a betonfalak közé szorított Nílus zúdul a mélybe Asszuánnál. Egyiptomból csak két, ma is élő pálmafajt ismertek eddig: a datolyapálmát és az elágazó törzsű, legyező típusú levelű tébai pálmát (Hyphaene thebaica).
A virág szeretete egyidős a kultúrával. Európa, ahogy kinőtte „barbár éveit”, a kertekbe hozta a környező erdők és mezők vadvirágait, majd később megtelepítette a távoli földrészek díszvirágait is. De mit is találhatott az egykori európai? Gólyahírt, boglárkát, ibolyát, kankalint, gyöngyvirágot, aranysárga héricset, díszes nőszirmot és kikericset; bármily szépek, azért szerény kertecske jött össze belőlük.
A májusi virágpompa koronázatlan királya a parkokban vízszintesen elnyúló ágazatú és ághosszan hófehér viráglabdákkal megrakott bangitaféle. A vad alak neve volt a korábbi, a két fajnév összevonásakor a vadon termő forma a Viburnum plicatum var. tomentosum, a kultúrváltozat pedig a Viburnum plicatum var. plicatum nevet kapta.
Közismert fűszeres cserjék. Mindössze két fajuk terjedt el az európai mediterránban és a Kanári szigeteken. Ezek közül nálunk a nemes babér (Laurus nobilis L.) szinte mindennapi életünk tartozéka, nemcsak mint fűszer, hanem mint dekoráció is. Ez utóbbi téren népszerűségét rendkívüli szívósságának köszönheti.
A hideg félsivatagi, kistermetű pálmaliliomok magashegyi formái közé két egészen különös faj sorolható: a keskeny, kanalas levelű Yucca gilbertiana és a széles kanalas levelű Yucca harrimaniae. Kis termetűekkel legfeljebb a Yucca baileyi, a Yucca baileyi var. navayoana és a kolorádói szúrós pálmaliliomok törpe alakjai vetekedhetnek. A sziklakert párnás-félcserjés világának különleges díszei.
A kész kaktuszkertet alig kell ápolnunk. Tartós szárazságban, főleg meleg május-júniusi időszakban mérsékelten, hetente egyszer-kétszer öntöznünk kell, laza kőzettörmeléken, tűző napon ebben az időszakban naponta permetezhetünk.
Ostorménfánk (a Viburnum lantana) távolabbi rokona. Közép-Kínában honos. 1900-ban került Amerikába és onnan jutott el az európai botanikus kertekbe.
A szabadföldi magvetés általában csak kivételesen sikerül. Az Opuntia humifusa és az Opuntia phaeacantha gyakran csírázik szabadban - a sziklakertben beérett magokból -, ez azonban nem törvényszerű, és korántsem oly biztos, hogy arra építhessünk.
Néhány február végi meleg nap után alapítványunknál virágba borult a nálunk még ritkán látható, kellemesen illatos virágú Elisa-csengettyű lonc (Lonicera elisae) - a közismertebb Mandzsú csengettyű lonc (Lonicera praeflorens) közeli rokona.
A téli álomból lassan felébredő kertek egyik legcsodálatosabb növénye, az illatos tündérfa (Chimonanthus praecox). Ez a 3-4 méterre megnövő lombhullató cserje, természetben kis fa (<13m), Kína mérsékelt területeiről származik, a nemzetség a görög cheimon, tél és anthos, virág szavakból ered.
