Segítő Kertbarátok
Ismét vendégeink voltak a székesfehérvári kertbarát egyesület lelkes tagjai: nem üres kézzel jöttek, hanem szerszámokkal, munkakesztyűvel, érdeklődő és segítőkész lelkülettel.
Ismét vendégeink voltak a székesfehérvári kertbarát egyesület lelkes tagjai: nem üres kézzel jöttek, hanem szerszámokkal, munkakesztyűvel, érdeklődő és segítőkész lelkülettel.
2017-ben és most, 2019-ben is több alkalommal tombolt az erdőket, településeket nem kímélő tűzvész a távoli Kalifornia Csendes-óceánra tekintő hegyoldalain. Emberek százezreit telepítették ki az izzó tájból, ahol sokféle tűlevelű fa is él. Köztük van az 1832-ben felfedezett óriástobozú fenyő (Pinus coulteri) is, amely Kaliforniában és Mexikóban őshonos, 15−30 m magas, örökzöld fa.
A projekt tartalmának bemutatása: Alapítványunk, amely 2000 óta közhasznú szervezet formájában működik, a megalakulásakor kitűzött célok között első helyen szerepelteti a természetismereti műveltség terjesztését.
Mi a dendrológia? A növényrendszertannak a fás növények kutatásával foglalkozó tudomány. Ógörög jelentése: dendron – fa, logia – valaminek a tudománya.
"Közeleg a tél - biológia óra a szabadban" 2018. november 7.
Fák, cserjék, örökzöldek őszi ültetése, sövény nyírása, a talaj védelme és javítása, a lehullott lomblevél összegyűjtése és hasznosítása, komposztálás, felkészülés a téli időszakra; a télikertek, üvegházak tisztítása és fertőtlenítése, a cserepes növények hidegágyas téli elhelyezése, a szobanövények beköltöztetése.
Idén nyáron az "Erdőmentők" budapesti és Budapest-környéki tagjai tettek látogatást az alapítvány Budakeszi Herbáriumában.
2018. április 22-én a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány is részt vett a Hegyvidéki Zöld Iroda szervezésében a Föld Napja rendezvényen Budapesten, a budai Anna réten. Sátrunknál érdekes programokkal vártuk a látogatókat. Akik az erdei fotózás iránt érdeklődtek, Dr. Rácz Istvánnal mentek egy kisebb túrára, ahol a fák fényképezéséről tudhattak meg hasznos információkat. Dr. Debreczy Zsolt mutatta meg a gyerekeknek, hogyan préselnek le egy növényt a herbáriumi gyűjteménybe.
A környezettudatos nevelés, a „zöld-műveltség” egyik fontos területén szeretnénk a nagyközönség, az iskolák és a szakmai csoportok felé tovább nyitni. Programjaink révén igyekszünk megértetni, hogy a Föld még meglévő eredeti növénytakarója arányaiban sokkal kisebb, és egészségileg sokkal sérülékenyebb, mint gondolnánk. Tovább...