NDA blogja

Kínai kúszó kecskerágó (Euonymus fortunei)

Az örökzöld levelű kecskerágók közül a japán kecskerágó (Euonymus japonicus) csak az utóbbi húsz esztendőben vált elterjedt kerti dísznövénnyé. Sokkal korábban, a múlt század vége felé került szabadföldbe egy másik faj, a Kínában őshonos Euonymus fortunei japáni elterjedésű változata, az Euonymus fortunei var. radicans. Tovább...


Koreai selyemfenyő (Pinus koraiensis)

Ezüstös vagy szürkészöld, dús lombozatával sok tekintetben a Kárpátokban és az Alpokban honos cirbolyafenyőre (Pinus cembra) emlékeztet, koronája azonban kevésbé tömött, tűlevelei hosszabbak, merevebbek, a tengely felé kevésbé visszahajlók. A ritkább ágrendszerük folytán megjelenésük erőteljesebb. Tovább...


A kaukázusi illatcserje (Osmanthus decorus)

Az illatcserjék nemzetségéhez csak az utóbbi években csatlakozott ez a valóban nyugati elterjedésű, Kaukázusban honos faj, az Osmanthus decorus. 1866-os leírása óta az olajfagyalok nemzetségéhez (Phillyrea) tartozott. 1876-ban a Törökországban gyűjtő amerikai Kasapligil ismerte fel először, hogy a növény az illatcserjék nyugatra tévedt rokona. Tovább...


Fenyők 3.

Hazánk a Kárpát-medencében fekszik. A Kárpát-medence egésze fenyőfajokban szegény. Közvetlenül alatta a balkáni hegyvidéken és a mediterrán területeken a fenyők fajszáma ugrásszerűen emelkedik. A Kárpátok legelterjedtebb fenyője a luc, amely a földrajzi helyzettőt függően 600-1800 m között gazdag övet képez. Tovább...


Bogyós pálmaliliom (Yucca baccata)

A jukkák egyik legérdekesebb, egészen különálló faja a húsos, vaskos levelű bogyós pálmaliliom. A mexikói határ, a Rio Grande folyótól északra eső és a dél-arizónai félsivatagi, magastörzsű, fel nem nyíló húsos termésű („Sarcocarpae”) pálmaliliomokat a bogyós pálmaliliom (Yucca baccata) váltja fel északon, Nyugat-Texastól California keleti határáig. Tovább...


Kövérke (Pachysandra)

Borostyán és más talajborító örökzöldek üde környezetében különösen szép növények. Leveleik a hajtások végén tömörülnek, durván fogazottak. Virágaik fehérek, szarvacskás toktermései alig feltűnőek. Mintegy öt fajuk az óceáni Kelet-Ázsiából, illetve Észak-Amerika atlantikus részéről ismert. Tovább...


Táskavirág (Ceanothus)

Elsősorban az észak-amerikai mediterrán klíma növényei. Lombhullató vagy örökzöld cserjék, illetve kisebb fák. Apró virágaik tömött virágzatba egyesülnek, legtöbbjüknél pompásan díszítik a bokrokat. Termésük kezdetben húsos, majd három részre hulló csontár, élénk színükkel szintén hatásosak. Tovább...


Európai mandulafenyő (Pinus pinea)

A Mediterráneumból származó mandulafenyő kis vagy közepes termetű fa, amely idősebb korára vízszintesen álló, sűrű ágaival sajátságosan ellaposodó, ernyőszerű koronát fejleszt, egyedülálló látványt nyújtva a kertekben, parkokban. A fiatal hajtások szürkészöldek és simák, idősebb korukban világosbarnák. Tovább...


Gyantástűjű szálkásfenyő (Pinus aristata)

Szenzációt keltő hír volt 1954-ben, hogy a Nevada és Kalifornia határvidékén elterülő Fehér-hegységben (White Mts.) négyezer évnél is idősebb fákra, a Pinus aristata matuzsálemi korú példányaira bukkantak. Meglepő, hogy e fák alig érik el a 9-10 méteres magasságot, törzsátmérőjük viszont meghaladta a 4 métert! Tovább...


Magyal (Ilex)

Pompás, fatermetű örökzöldjeink egy hatalmas, mintegy 300 fajt számláló nemzetség tagjai. A meghonosítható fajok hozzánk a csapadékos, óceáni éghajlatú területekről kerültek. Ennek megfelelően, elsősorban a csapadékos, nyugati országrészeinken és a fagytűrőbbek északkeleten kaphatnak helyet. Tovább...


Oldalak