A kaukázusi illatcserje (Osmanthus decorus)

Az illatcserjék nemzetségéhez csak az utóbbi években csatlakozott ez a valóban nyugati elterjedésű, Kaukázusban honos faj, az Osmanthus decorus. 1866-os leírása óta az olajfagyalok nemzetségéhez (Phillyrea) tartozott. 1876-ban a Törökországban gyűjtő amerikai Kasapligil ismerte fel először, hogy a növény az illatcserjék nyugatra tévedt rokona.

Ma már nehezen érthető, hogyan maradt ez a földrajzilag elszigetelt, szubtrópusias élőhelyű illatcserje faj a mediterrán olajfagyalok között. A japán, változó (magyallevelű) illatcserjével (Osmanthus heterophyllus) együtt a nemzetség legellenállóbb faja, és a nagylevelű örökzöldek között is a legellenállóbbak közé tartozik. Felfedezése után röviddel megkezdődött e szép növény széles körű telepítése. Angliában 1883-ban a Knapp Hill faiskolában virágzott először, de ott rövidesen csalódást is okozott, mert az akkor még fagyalra oltott növények rövidéletűek voltak. Emiatt csak később került sor a magok behozatalára, illetve a szaporítás beindítására, fás dugványozással.

Ambrosy-Migazzy már ültette a malonyai örökzöld parkjában, ahol ma nagy foltok vannak belőlük. Másutt alig látható. Szép, nagyobb bokrok csak Sopronban, dr. Barabits Elemér kertjében élnek, de tételes szaporítása sajnos még nem kezdődött meg. Talán a hazai parkok jobb dendrológiai színvonaláért küzdő tervezők segítségével kezdődhetne e nagyon szép és ellenálló növény honosítása kertjeinkben, parkjainkban.

Noha kitűnő a fagytűrése, az edzettsége, a hirtelen aszállyal szembeni ellenálló képessége, mégsem marad meg az ország minden területén. Mint a Kaukázus növénye, s mint az egész Osmanthus nemzetség - a mésszel megbékél ugyan, de kivilágosodik és csak lassan fejlődik. A kaukázusi illatcserje is elviseli a meszes, rosszabb talajokat, de ilyen helyen egy évtized is eltelik, amíg mutatós növénnyé fejlődik. Ugyanakkor a nedves, üde talajú zárt növényzetből csak lassan tör ki, esetleg kambiumrothadással el is pusztul.

Az ország nagyobb részén fontos tehát, hogy meleg fekvésbe, üde, avar-réteggel fedett, jó vízgazdálkodású, egyenletesen nedves talajba kerüljön, és csak közvetett árnyékot kapjon. A nyugati csapadékos, hűvösebb országrész mészben szegény talajain inkább napra, vagy nyugatias fekvésbe, legfeljebb kevés vetett árnyék alá ültethető. A közép-hegységi, balatonvidéki, délies lejtőjű kertekbe a vetett félárnyék, az északnyugati, északkeleti, keleti fekvés az előnyösebb. Mindenképpen a vízbefogadó részekre, rézsű aljába, eresz alá, a terület mély pontjaira kerüljön.

Ha a kellő vízmennyiséget és hőt megkapja, néhány év elteltével erősebb hajtásokat hoz, s 5-6 éves korára méteres bokorrá terebélyesedik. Nagy, 10-15 cm hosszú, 2-4 cm széles, vastag, bőrszerű leveleivel, érdekes levélállásával nyomban szembetűnő jelenséggé válik. Koratavasszal virágzik, a fehér virágok levélhónalji csomókban nyílnak, nem feltűnőek. A szép hamvas-kék, 1,2-1,5 centiméteres csontár termések is jól elrejtőznek a kemény, fényes levelek csillogó síkjai között.

A kaukázusi illatcserje megjelenése és igénye ellentmondásos. A nagy, bőrszerű (szubtrópusias) levelek a mediterrán hosszú nyugalmi időszakra jellemző keménysége és merev állása, nedvesség, meleg- és fényigénye szinte meghatározza a telepítés helyét: a szegélyhelyzetet.

A mögötte levő cserjék és fák zárt állománya, a vastag avartakarótól nedvesen tartott talajt és napos, közvetett árnyéktól védett helyet teremt számára. Az öntözött gyepfelületekre szegélynövényként, a ligetesen telepített fák meleg félárnyékába pedig nagyobb foltokba ültessük. Nagyon szép a támfalas lépcsős környezetbe, ahol - ha töve árnyékban, lombozata fényben van - szoliterként 2-3 méteres bokorrá is megnő.

Különösen szép világostörzsű fák, a déli- és a nyugatiostorfa (Celtis australis, Celtis occidentalis), a platán (Platanus) mellett. A platánkérgű perzsafa (Parrotia) sokágú rendszeréhez gyönyörűen illik a sötét lombozata. A pannon kert szép növénye, a vízvesztő-víznyerő, száraz- és nedves kertrész, a kőkerti és az örökzöld szubtrópusi világ között összekötő cserje.

Dr. Debreczy Zsolt

Fotó: Dr. Debreczy Zsolt - Dr. Rácz István
Kapcsolódó cikk: Kínai kúszó kecskerágó (Euonymus fortunei)