Magazin

Kínai kúszó kecskerágó (Euonymus fortunei)

Az örökzöld levelű kecskerágók közül a japán kecskerágó (Euonymus japonicus) csak az utóbbi húsz esztendőben vált elterjedt kerti dísznövénnyé. Sokkal korábban, a múlt század vége felé került szabadföldbe egy másik faj, a Kínában őshonos Euonymus fortunei japáni elterjedésű változata, az Euonymus fortunei var. radicans. Tovább...


Koreai selyemfenyő (Pinus koraiensis)

Ezüstös vagy szürkészöld, dús lombozatával sok tekintetben a Kárpátokban és az Alpokban honos cirbolyafenyőre (Pinus cembra) emlékeztet, koronája azonban kevésbé tömött, tűlevelei hosszabbak, merevebbek, a tengely felé kevésbé visszahajlók. A ritkább ágrendszerük folytán megjelenésük erőteljesebb. Tovább...


A kaukázusi illatcserje (Osmanthus decorus)

Az illatcserjék nemzetségéhez csak az utóbbi években csatlakozott ez a valóban nyugati elterjedésű, Kaukázusban honos faj, az Osmanthus decorus. 1866-os leírása óta az olajfagyalok nemzetségéhez (Phillyrea) tartozott. 1876-ban a Törökországban gyűjtő amerikai Kasapligil ismerte fel először, hogy a növény az illatcserjék nyugatra tévedt rokona. Tovább...


Fenyők 3.

Hazánk a Kárpát-medencében fekszik. A Kárpát-medence egésze fenyőfajokban szegény. Közvetlenül alatta a balkáni hegyvidéken és a mediterrán területeken a fenyők fajszáma ugrásszerűen emelkedik. A Kárpátok legelterjedtebb fenyője a luc, amely a földrajzi helyzettőt függően 600-1800 m között gazdag övet képez. Tovább...


Bogyós pálmaliliom (Yucca baccata)

A jukkák egyik legérdekesebb, egészen különálló faja a húsos, vaskos levelű bogyós pálmaliliom. A mexikói határ, a Rio Grande folyótól északra eső és a dél-arizónai félsivatagi, magastörzsű, fel nem nyíló húsos termésű („Sarcocarpae”) pálmaliliomokat a bogyós pálmaliliom (Yucca baccata) váltja fel északon, Nyugat-Texastól California keleti határáig. Tovább...


Kolorádói jegenyefenyő (Abies concolor)

Jegenyefenyő alkalmazkodhat-e jobban a szárazföldi (kontinentális) éghajlathoz, mint a Sziklás-hegység száraz magashegyvidékének növénye, a kolorádói jegenyefenyő. A táj különös adottsága, hogy a fenyőzóna, „két tűz”, egy felső és egy alsó erdőhatár közé szorul, és itt kell megtalálnia létfeltételeit. Tovább...


Fenyők 2.

A fenyők külső megjelenésükben igen változatosak. A legnagyobb termetű fenyőfajok, a mamutfenyők, a 110 méteres magasságot és a 10 méteres törzsátmérőt is meghaladják. Ugyanakkor a szubalpin régióban növő törpe fenyő (Pinus mugo) csak 1-3 méterre nő meg. A fenyőfélék általában ismert levéltípusa a tűlevél. Tovább...


Fenyők 1.

A leírások szerint 1605-ben Strassburgban ünnepelték először fenyőfa mellett a karácsonyt. 1755-ben Berlinből, 1816-ban Bécsből, majd négy évvel később már Prágából emlékeznek meg olyan karácsonyról, amelyet kivágott fenyők mellett ünnepeltek. Pestről 1828-ból van biztos adatunk fenyőfás karácsonyról. Tovább...


Kövérke (Pachysandra)

Borostyán és más talajborító örökzöldek üde környezetében különösen szép növények. Leveleik a hajtások végén tömörülnek, durván fogazottak. Virágaik fehérek, szarvacskás toktermései alig feltűnőek. Mintegy öt fajuk az óceáni Kelet-Ázsiából, illetve Észak-Amerika atlantikus részéről ismert. Tovább...


Táskavirág (Ceanothus)

Elsősorban az észak-amerikai mediterrán klíma növényei. Lombhullató vagy örökzöld cserjék, illetve kisebb fák. Apró virágaik tömött virágzatba egyesülnek, legtöbbjüknél pompásan díszítik a bokrokat. Termésük kezdetben húsos, majd három részre hulló csontár, élénk színükkel szintén hatásosak. Tovább...


Oldalak